Kelet- és Közép-Európa a kulturális törésvonalak mentén a XI–XII. században

- Nemzetközi tudományos konferencia -


Szervezők: a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar


2017. április 26–27.


A mai Közép- és Kelet-Európa az első ezredfordulóját követően a korabeli két nagyhatalom, a Kelet-Római császárság (Bizánc) és a Német-római birodalom peremvidékén helyezkedett el. Mint „peremterület” fontos volt a birodalmak számára egyrészt saját határaik védelme szempontjából, másrészt mint missziós terület, adófizetésre képes lakossággal. A nagyhatalmak szomszédsága az ott élő népek számára egyfajta veszélyhelyzetet jelentett, és ezen tényezőnek bizonyára szerepe volt a politikai átalakulásban, az államiság kialakulásának szükségességében is. A magyar és a lengyel államiság mellett a térség politikai arculatának alakításában fontos szeret jutott a Kijevi Rusznak is, amelyek gyakran egymást is segítették politikai küzdelmeik során.

A térséggel kiemelten foglalkozó Font Márta professzor szerint a nagyhatalmak érdekszférájának megrajzolását a keresztény missziók tevékenységén keresztül kísérelhetjük meg. A magyar és a lengyel terület elsősorban a Keleti-Frank, majd a Német-római birodalom érdekszférájába tartozott. A keresztény térítés mindenütt a fejedelmi családokat, dinasztiákat vette célba, mintegy „felülről” szerveződött. A térítést felkaroló törzsi előkelők a császárok támogatását is elnyerték, ezzel saját környezetükben előnyre tettek szert. Másrészt „provokálták” környezetüket, ennek jelei a mindenütt bekövetkező pogány megmozdulások. Fontos lépés ebben a folyamatban, hogy a keresztény misszió támogatását felvállaló közép- és kelet-európai előkelőket házassági kapcsolatok fűzték egymáshoz és a szomszédos birodalomhoz. A megszerzett uralom hosszabb távon csak külső segítséggel volt megtartható, ebben fontos helyet foglaltak el a dinasztikus házasságok, amelyek hozadéka a katonai erő, a szervezési tapasztalat és az újabb rokoni kapcsolatok lettek. E dinasztikus házasságok a di nasztiákat sok szálon kötötték össze, a társadalom legfelső szintjén egy széles, „országok feletti” virtuális összetartó erőt alkotva. Kívülről érkező támogatásnak minősíthető missziós szinten a keresztény egyház szervezése, amely az uralmat teremtő dinasztiának új legitimációs lehetőséget kínált, a társadalom egészében pedig új szokásokat alakított ki.

A dinasztikus kapcsolatok révén az Árpádok a legintenzívebb politikai és házassági kapcsolatokat a keleti szomszéd Rurik-házzal kötötték, szám szerint tizenötöt. A korabeli államközi kapcsolatok nagy részt ezeknek a rokoni szálaknak az “ápolásában” merültek ki, lévén, hogy a nemzet fogalom ebben az időszakban még hiányzik. Ebből következőleg a háborúk is elsősorban dinasztikus, nagy ritkán politikai okokból robbantak ki, részben ennek is köszönhető, hogy jelentősebb területi változásokat a térségben nem tapasztalunk.

A korabeli Európa keresztény gyökerei révén az ehhez a kultúrkörhöz kapcsolódó népek számára a legitimiációt és a stabilitást az egyház biztosította, ezért nem véletlen, hogy minden dinasztia igyekezett megszilárdítani az egyházi kapcsolatokat. István király kanonizációja révén az Árpád-ház magát a “szent királyok nemzetségének” tartotta, ezzel is elősegítve társadalmi státusát a térségben.

Az elmúlt időszakban a medievisztika (középkorkutatás) egyre gyakrabban teszi fel a kérdést: vajon csupán kitalált fogalom-e Közép-Európa, vagy egy olyan valaha létezett tényleges egység, amelyet megkísérelhetünk újra felfedezni és rekonstruálni?

Igen, Közép-Európát ki kellett találni, de ez ezer évvel ezelőtt már megtörtént. Kitalálhatjuk újból. E munkában komoly segítségünkre lehet - bármennyire furcsán hangzik is ez ebben a modern világban –, ha alaposabban feltárjuk a hajdani Közép-Európa világát. Közép-Európa mint nyitott, befogadó, invenciózus laboratórium a Nyugat-Európától Kelet felé elterülő határtalan világ számára: valódi utópia ez, amely inspirálhat minket, és ellenállóbbá tehet a mai nagy átalakulásfolyamat megpróbáltatásaival szemben.

Bizonyos érveink mindenképpen történeti jellegűek: utalnunk kell arra a tényre, hogy ez a térség éppen a középkorban vált európaivá. Ha esetünkben Ukrajna most az új Európa része akar lenni, meg kell értenie és fel kell elevenítenie az Európához tartozás középkori alapjait: "Európa közös gyökereit". A középkor közelebbi vizsgálata lehetővé tenné, hogy felneveljük a modern szakértők egy új nemzedékét, akik képesek megőrizni azt az intézményi, kulturális és művészeti örökséget, amely egykor éppen azért jött létre, hogy ennek a régiónak az Europa Occidens-be tagolását biztosítsa, vagy éppen az első csatlakozás közvetlen eredménye volt.

Szent László személye, illetve uralkodása gyakorlatilag befejezése annak a korszaknak, amelyet az egységes keresztény európai gondolkodásnak tekinthetünk. Az 1054-es nagy egyházszakadás következményei még ekkor nem éreztették hatásukat, azonban a Kelet és Nyugat közötti törésvonalak marginalizációja állandósulni látszott. Szent László utódai a keleti térségekben már nem a partnert, hanem az alávetésre, meghódításra váró területet látták a Kijevi Rusz széttagolódó utódállamaiban, s ez nagy mértékben megváltoztatta a nemzetek és diansztiák, illetve felekezetek közötti kapcsolatok rendszerét.

Szent László korszaka gyakorlatilag egy etalon, amelyhez érdemes visszatérni, s arra felfűzni a kelet-közép-európai térség politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatrendszereit, s fényt deríteni a bennünket összekötő szálakra.

A program révén intézményközi kapcsolatrendszert szeretnénk kialakítani a Kárpátok két oldalán működő felsőfokú oktatási intézményekben működő tudományos műhelyek (Ungvár, Lviv, Ivano-Frankivszk, Csernyivci) és a magyarországi kutatók között azzal a céllal, hogy az elhanyagolt középkorkutatást felkarolva közös történelmet írjanak, új, vagy elfelejtett forrásokat tárjanak a nagyközönség elé, s a témához kapcsolódóan új impulzusokat adjanak a fiatal történészek számára.

A konferenciát 3 naposra terveznénk (2 éjszakai szállással): plenáris megnyitóval, illetve szekciókban való tanácskozással egybekötve, amelyek anyagait a továbbiakban konferenciakötet formájában szeretnénk megjelentetni.

A konferencia munkanyelve: magyar, ukrán és/vagy angol.

A konferencia helyszíne: az Ungvári Nemzeti Egyetem Tudományos Tanácsának ülésterme (Ungvár, Népek tere 3.).

A konferencia résztvevői: Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna témában jártas tudományos szakértői kb. 40 fő.