Kárpátalján az idén 17 794 elsős kezdte meg tanulmányait, akik az Új ukrán iskola (NUS) oktatási reformcsomag keretében 12 év alatt szereznek majd teljes középfokú végzettséget. A tanév kezdete előtt 1064 pedagógus esett át továbbképzésen – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Szvitlana Lukacs, a megyei oktatási főosztály módszertani központjának vezetője. Ukrajnában szeptember másodikán indult az új tanév, és ezzel egyidőben méltatták a tudás napját is. Az első csengő idén több mint négyszázezer elsősnek szólt. Az Új ukrán iskola módszerei szerint már közel egymillió gyerek tanul ettől a tanévtől.
Rekordszámú elsős a Drugethben
Harmincöt elemi és harmincnégy gimnáziumi első osztályos van az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskolában és Drugeth Gimnáziumban (UDG). A tanévnyitó ünnepség kezdetén név szerint szólították az elsősöket. Az iskola legfiatalabb tanulóit szüleik kísérték ki az udvarra, ahol már várták őket a diáktársak, tanárok, nagyszülők, rokonok és természetesen Kiss Violetta, alsós tanító valamint Zunko Andrea napközis tanár, akik az elkövetkező négy évben bevezetik őket az írás, olvasás és a számolás rejtelmeibe. Az újdonsült gimnazisták Foltin Olga osztályfőnök vezetésével vonultak ki, ezt követően felcsendült az ukrán és a magyar himnusz, valamint Pataki Zsófia előadásában a gimnázium himnusza.
Kovács Péter köszöntő beszédében kiemelte, rekordlétszámú diákkal kezdik a tanévet, összesem 274 gyerek tanul az intézmény falai között. Az igazgató elsőként a legkisebbeket köszöntötte, kiemelte, hogy bár a kis nebulók most még megilletődve állnak itt, de a tapasztalatok alapján gyorsan akklimatlizálódnak majd.
– Jó helyre jöttek, ez egy családias hangulatú iskola, köszönjük a szülőknek, hogy minket választottak – fogalmazott Kovács Péter. – A gimnázium első osztályosainak azt kívánom, hogy azzal a lendülettel és odaadással folytassák a megkezdett munkát, amit az elmúlt négy évben megszoktak már tőlük. Biztos vagyok abban, hogy valamennyien rengeteg tudással felvértezve zárják majd ezt a tanévet is.
Az igazgató kihangsúlyozta, hogy a nyári hónapok sem teltek semmittevéssel. Miután tavaly kívülről hozták rendbe az épületet, az elmúlt hónapokban belső javításokat végeztek. A szülők jóvoltából teljesen megújult az elsősök tanterme. A pozitívumok mellett, azt is megemlítette, hogy bár az intézményben minden készen áll az új tanévre, viszont két napközis pedagógusra még szükség lenne.
Berkecz Mária, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja ünnepi beszédében kiemelte, azzal, hogy név szerint szólították az elsősöket, kincsként tartják őket számon. S e nem véletlen, hisz ők a jövőnk záloga.
– Ebben a szép környezetben jó kedvvel lehet tanulni, kívánok az egész tanév végéig tartó lendületet, jókedvet, kitartást mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak – fogalmazott a diplomata.
A legvégén a magyar iskolaválasztásért az elsősök a végzősöktől átvehették a Rákóczi Szövetség által felajánlott iskolatáskákat.
Bethlenben a székely kapun vonultak be
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban idén két osztályban összesen 44 elsős kezdte a tanévet. A gimnázium legifjabbjai szokásosan a székelykapu alatt áthaladva foglalták el helyüket az udvaron tartott tanévnyitó ünnepségen. Szabó Árpád igazgató köszöntése elején ígéretet tett a diákoknak, hogy kitűzött céljaik és álmaik elérésében maradéktalanul számíthatnak a pedagógusok támogatására.
– Gimnáziumunkban a tanulás együttműködésen alapul tanár, diák és szülő között, ez a sikerünk záloga. Ám ehhez nem elég az együttműködés, munkára is szükség van – fogalmazott az igazgató, majd az elsősökhöz intézte szavait. Kihangsúlyozta, soha ne feledjék el, honnan jöttek, legyenek hálásak azoknak az iskoláknak, ahol első tanulmányi éveiket töltötték.
Csizmadia Alexandra, a beregszászi konzulátus gazdasági attaséja, a tudás, az ismeretek gyarapításának fontossága a hívta fel a figyelmet. Dr. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nagyságáról beszélt, arról az emberről, aki tizenévesen a tudást választotta, képezte magát, nyelveket tanult.
– Gazdag, kiemelkedő közép-kelet európai országot hagyott utódaira, iskolákat épített, s ma az erdélyi történelmi hagyomány a legnagyobb fejedelmek között tartja számon. Éppen ezért mellékes, hogy honnan jövünk, mellékes, hogy milyenek voltak a körülmények, a lényeg az elhatározás: kik akarunk lenni, s ezért mit akarunk, és mit tudunk tenni – fejtette ki a szónok.
A diákokhoz fordulva hozzátette, az elhangzottakat megfontolva Bethlen Gábor példája mindvégig előttük kell, hogy legyen, vagyis tanuljanak, képezzék magukat, és igyekezzenek magasabbra emelkedni értelemben, tudásban, és a magyar közösség iránt való elkötelezettségben.
Az ünnepségre, a jelenlévőkre Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze kérte Isten áldását. A tanévnyitót megtisztelte jelenlétével Loppert Balázs, az ungvári főkonzulátus konzulja, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke, Nagy Béla, a KRE főgondnoka.
67 csillogó szempár
A mai, nyárt idéző verőfényes napon a Técsői Hollósy Simon Középiskolában a megszólaló csengő, s 67 csillogó szemű apróság előtt nyitotta meg a tudás országának kapuját. Izgalommal tekintenek a 2019-2020-as tanév elé tanárok, szülők és diákok egyaránt.
Pavlik Tünde igazgatónő elmondása szerint az elsősöket mind a három osztályban vadonatúj padok várják, igaz, héttel kevesebb a kelleténél, az iskolai bútor már május végén megérkezett, ám akkor még csak 60 gyerekre számítottak. A hiány pótlására ígéretet kaptak. Mindhárom osztály kapott notebookot, vetítőt, nyomtatót, a tankönyvekkel viszont problémásabb a helyzet, azt fénymásolni kell, és a felső osztályosok számára is kizárólag ukrán nyelvűek érkeztek.
A Técsői Magyar Tannyelvű Bentlakásos Líceumban 37 diák kezdte meg a tanulmányait. Többségük a Felső-Tisza-vidékről, Gyertyánligetről, Nagybocskóról, Rahóról érkezett, de vannak diákok Viskről, Tekeházáról, Szőlősről és Bilkéről is. A Ráti Középiskolában idén 19 elsős kezdte meg a tanévet.
Forrás: kiszo.net