Találkozó Prof. Dr. Volodimir Szmolankával, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorával






Az elmúlt hetekben az Ungvári Nemzeti Egyetem vezetősége – személyesen Prof. Dr. Volodimir Szmolanka rektor – találkozókon vesz részt az egyetem karai tanáraival, amely során tájékoztatja a jelenlévőket az elmúlt időszakban végzett feladatokról, illetve a tervekről.

A rektor pozitívan értékelte, hogy az Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetnek sikerült bővítenie a diáklétszámot, illetve az intézet előkelő helyen szerepel a tudományos tevékenység (kutatások, a Scoopus-rendszerben nyilvántartott kiadványokban való publikációk), illetve a diákmobilitás (Erasmus-program, részképzések) terén, megelőzve számos népszerű és nagy létszámú kart is.

Mivel minden oktatási intézmény, így az UNE UMOTI ajtaján is "ott kopogtat" a 2023-as dátum, – amely az államnyelven való oktatásra történő átállást is jelenti –, a rektor elmondta: a jogi háttérnek, illetve a lakossági igénynek egyaránt megfelelve az egyetem vezetése szeretné az UNE UMOTI-n zajló magyar nyelvű oktatást a jelen formájában a jövőben is biztosítani. Erre a fogadókészség az Oktatási és Tudományos Minisztérium részéről is megvan.

Ami az egyetem gazdálkodását illeti, jelenleg a saját bevételek már meghaladják az állami költségvetésből befutó forrásokat, így megfelelő források állnak rendelkezésre fejlesztésekre is. Igy többek között az egyetem egyike annak a 7 felsőoktatási intézménynek, amely EU-s források bevonása révén energiahatékonysági beruházásokat hajt végre. Ennek keretében az Egyetemi út 14. szám alatti főépületek teljes külső és belső felújításon mennek keresztül. A COVID-19 járvány miatt átalakult az egyetemi oktatás rendszere is, ehhez az egyetem is hozzájárult megfelelő technikai eszközök beszerzésével.